"Megmondtam Ottónak, hogy meg kell ölnünk magunkat, mivel szerelmünk oly tökéletes, hogy ezzel elvesztettük az élethez való jogunkat. Olyan különösen nézett rám... Aztán azt ajánlotta, hogy én öljem meg magam, õ pedig el fog sorvadni a sírom mellett. Nem tudom elfogadni ezt az áldozatot. Inkább azt proponáltam neki, hogy akassza fel magát egy fûzfára, majd én segítek. Azt mondta, errõl lehet beszélni, majd átgondolja a dolgot. Esetleg, gondoltam, agyon is lõheti magát. Odaadtam neki atyám gyöngyházveretû pisztolyát. Mily hálásan nézett rám, mikor elvette tõlem!...
Másnap
Miért tesz úgy Ottó, mintha el akarna kerülni? Ma elvitte a festõállványt a mezõ túlsó végébe. A kukoricagóré mögé bújt. Elõször nem is láttam meg. Azt gondoltam, felakasztotta magát. De késõbb õ maga mondta, hogy nem. Nem tudott kötelet szerezni. Azt is mondta, fõbe akarta lõni magát. De nem találta el a fejét."
/Stephen Butler Leacock: Egy magányos nagy lélek fejlõdése - Roszcsirkeff Mária emlékiratai/
Haláli ez a könyv, minden "britishumor" szeretõ emberkének kötelezõ. Fõleg, hogy Karinthy bácsi fordította a felét!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése